Előző írásomat   https://civilekatisztanlatasert.hu/mi-tortenik-az-egeszsegugyben/
azzal a mondattal fejeztem be:”Néhány hónap múlva minden kiderül. ”
Azóta néhány beszédes hónapon túl vagyunk.
Ezek a hónapok arról beszéltek nekünk, hogy Magyarország kormánya és egészségügyi vezetése továbbra sem akarja a koronavírus járványt oly módon kezelni, hogy az a lakosság, a koronavírusos betegek jólétét és javát szolgálja.
Az orvosi szakma eddig megszokott gyakorlatától  elrugaszkodva egy teljesen új és egyben  káros járványkezelési folyamatot láthatunk hazákban megvalósulni. Az éppen felmenő ágban lévő 4. járványhullám kezelésére a kormány a védőoltási program felgyorsítását javasolja, s a magyar orvosi kamara erre rábólint, a háziorvosi rendelőkben ismét hosszú kígyózó sorok állnak, hogy az emberek az “életmentő “vakcinát megkaphassák.
Zajló járvány alatt az amúgy egészséges emberek tömege kapja meg azt a védőoltást, mely elvileg csak a beadás után néhány héttel ad védelmet. Hogy milyen védelmet, azt nem tudjuk, mivel a lakosság csaknem teljes egésze találkozott már a vírussal, s valamilyen szinten természetes úton is kialakított vele szemben védettséget. Így nagyon nehéz megállapítani azoknál, akik a fertőzésen már átestek, és vakcinát is kaptak, hogy melyik által élveznek védelmet. Illetve a természetes úton kialakult védelem bástyái mögött nagyon könnyű a vakcinák  erős hatékonyságáról beszélni. Valós hatékonyságról akkor beszélhetnénk, ha a populáció még soha nem találkozott volna ezzel a vírussal, és a járvány kitörése előtt beadott vakcinák megvédenék a lakosságot a fertőzéstől. Mondhatjuk tehát azt is, hogy az immunrendszerük csodálatos teljesítménye valamilyen szinten a vakcinák számlájára van átvezetve, s az elismerést több esetben az kapja, akinek köze sincs a teljesítményhez.
De térjünk vissza arra, hogy miért veszélyes zajló járvány alatt oltani. A vakcinákat mindig csak megelőzésként szabad adni, mivel a vakcina a szervezet védekező képességét néhány hétre teljesen lefoglalja, leterheli. Ha az immunrendszer ilyen állapotban találkozik egy agresszíven fertőző kórokozóval, fennáll annak a veszélye, hogy nem bír vele megbirkózni, mivel csaknem minden tartalék erejét a vakcina által bevitt szubsztancia ( anyag) elleni küzdelemre fordítja. Egy egyszerű példával szemléltetve olyan ez, mintha egy sportolónak egy magas hegyet kellene megmásznia, de előtte lefuttatnák vele a maratont, s így már semmi ereje nem maradna arra, hogy a hegycsúcsot legyőzze, holott jó erőnléti állapotában ez semmi gondot nem okozna számára. A járvány alatt oltott személyeket pont ennek a veszélynek teszik ki a magyar orvosi kamara jelenlegi protokollja szerint eljáró orvosok. Ki kell mondani, hogy ez veszélyes és káros járványkezelési módszer.
Sőt talán nem túlzás azt mondani, hogy bűnös cselekedet is egyben, mivel mindez úgy történik, hogy hatásos terápiák lehetősége teljes egészében ki van zárva a magyar egészségügyi ellátásból. S itt ismét egy sarkalatos ponthoz érkeztünk el, ahol a minket körül vevő hazug rendszerről egy mozdulattal leránthatjuk a leplet. A vakcinák sürgősségi engedélyezésének egyik fontos kritériuma ugyanis az, hogy az adott betegségnek semmilyen hatásos terápiája nem létezik. Magyarán a hatásos terápiás módszereket el kell titkolni, le kell tiltani annak érdekében, hogy vakcinák sürgősségi engedéllyel továbbra is futtathatóak legyenek a világon.
Mint tudjuk, a koronavírus gyógyítására több szert is igen nagy hatékonysággal használhatnánk, mivel amerikai orvosok beszámolói alapján https://civilekatisztanlatasert.hu/kerekasztal-beszelgetes-2021-szeptember-22/ , az első héten elkezdett hatásos szerekkel kezelt betegek közül egy sem halt meg. Itt jegyzem meg, hogy nem a favipiravír nevű szerről beszélek, mely hazánkban az egyetlen engedélyezett vírusellenes szer a koronavírusos betegek kórházon kívüli kezelésére. A favipiravír nevű szer a tanulmányok szerint 32%- os hatékonysággal bír https://c19early.com/ , súlyos életveszélyes szövődményeket okozhat, és ha megfelelően későn kezdik el adni, akkor negatív százalékos hatékonysággal bír a koronavírus halálozás adataira, ami annyit jelent, hogy a favipravírral nem kezeltek közül kevesebben halnak meg, mint azok, akiket ezzel a szerrel kezeltek. https://c19favipiravir.com/meta.html#fig_fpd .
A COVID-19 korai kezelésében hatásosnak bizonyult szerek listája a fentebb  említett c19early.com  honlapon minden érdeklődő számára megtekinthető.
Szakembereknek amerikai orvosok dolgoztak ki terápiás protokollokat https://covid19criticalcare.com/covid-19-protocols/i-mask-plus-protocol/, de ezeket jó ha a magyar orvosok 0,1%-a használni tudja, mivel a benne szereplő fő terápiás szer alkalmazása Magyarországon büntetendő, illetve ez a protokoll egyáltalán nem is lett publikálva az orvostársadalom részére.  És itt érdemes kicsit megállnunk. Amerikai orvosok sikeresen kezelnek koronavírusos betegeket veszélytelen gyógyszerekkel, s ugyanezen gyógyszer használata egyes európai országokban tilos és büntetendő. ………………………. Mindenki döntse el mit gondol erről!! Ez itt most nem választási ellen kampány!!!
Nem reklámnak szánom, de itt muszáj néhány mondatban megemlíteni az ivermectin hatékonyságát és biztonságosságát. Egy olyan szerről van szó, mely 12 millió megfelelő dózissal és megfelelő körültekintéssel kezelt betegnél csak egy esetben okoz súlyos neurológiai mellékhatást. Ez azt jelenti, hogy orvosi felügyelettel Magyarországon a teljes lakosság biztonsággal, súlyos mellékhatások nélkül kezelhető lenne a koronavírus járványhullámok  fellépése esetén. Hatásosságáról az amerikai orvosok tanúskodnak.  A megfelelő dózissal kezelést azért hangsúlyozom ki, mert sajnos az ország ivermectint tiltó politikájának következtében sok beteg laikusként és állatgyógyászatban használatos szereket adagol magának, sokszor nem megfelelő dózisban, illetve a kontraindikációkat ( ellenjavallatokat)nem figyelembe véve. Az ivermectint a harmadik világban már évtizedek óta biztonságos szerként használják a folyami vakság nevű betegség gyógyítására, és több milliárd ember használta súlyos mellékhatások fellépésének veszélye nélkül. Ezt a szert a magyar politika és az ő befolyása alatt álló magyar orvosi kamara nem akarja bevetni a magyar társadalom javára. Helyette a “vakcina terápia” elvét alkalmazza, melynek eredményességét az idei őszi téli 4. hullámban láthattuk. Világ szinten a vezető államok közt voltunk, a koronavírus halálozás tekintetében.
Elmondható tehát Pierre Cory amerikai intenzív terápiás orvos szavaival élve, hogy az alul kezelés, és a kezeletlen betegség pandémiájának vagyunk szemtanúi.
A COVID súlyos betegséget okoz, de rendelkezésünkre állnak hatásos terápiás szerek, melyek által a betegek többsége megmenthető lenne , mely által a globális COVID hisztéria felszámolható lenne, s mely által az emberiségre feleslegesen és hazug indokokkal ráerőltetett oltási program leállítható lenne.
Itt szeretnék rávilágítani a lakosság körében oly gyakran tévesen jelen lévő gondolkodásmódra is, mely azt mondja, hogy aki a COVID oltást elutasítja, az tagadja, hogy a COVID súlyos betegséget okoz. A kettő közt semmilyen ok-okozati összefüggés nincs. És végre meg kellene tanulnunk a kettő dolgot egymástól függetlenül kezelni. Bár a média törekszik rá, hogy a lakosság nagy részének agyában e két dolog össze legyen kötve, hiszen a koronavírus járványról szóló híreket legtöbbször a koronavírus vakcinálás képeivel kötik össze. Ez is a tömeg szuggesztió egyik módszere. Ha mostantól a koronavírusról szóló híreket olyan képekkel kötnék össze, hogy valaki egy ivermectin tablettát vesz be éppen, akkor néhány hónap múlva talán a lakosság elhinné, hogy a koronavírus fertőzés gyógyítható.
Mint fentebb említettem annak, hogy a koronavírus fertőzés súlyos, nem egyenes következménye az, hogy a rá kifejlesztett vakcinák hatékonyak és biztonságosak. Így teljesen alaptalanok azok a gyanúsítások is, melyek a vakcinát elutasítók, esetlegesen a vakcina ellen felszólalók ellen hangzanak el, miszerint ők a társadalom ellenségei.
Mint orvos,lelkiismeret furdalás nélkül  bátran ki merem jelenteni, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák nem jók( erre még az írásom végén ki szeretnék térni) , annak ellenére, hogy sok beteget láttam súlyos állapotban, illetve meghalni is  a COVID miatt. Lelkiismeretem szerint a betegeimet a tudomány mai állása szerinti legjobb szerekkel szeretném kezelni, de azt a magyar politika és tudományos vezetés nem teszi lehetővé számomra. Ez szomorú…….
Ilyenkor az ember nem tud mást tenni, mint hallatni a hangját. Egyenlőre névtelenül, mert ha mindezt névvel tenném meg, valószínűleg 1 hónapon belül elveszíteném az állásomat, mely családom  számára, beleértve a kiskorú és eltartott gyermekeinket is,  jelenleg a megélhetést jelenti.
Végül arról szeretnék beszélni, hogy miért nem tartom jónak a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákat.
A fentebb említett nem megfelelő időben való alkalmazása mellett a vakcináknak más minőségbeli hibái is vannak. S talán itt kicsit még finoman is fogalmaztam. Vakcinának ugyanis az a szer tekinthető, mely a szervezetbe beadva arra nem veszélyes, illetve olyan védekezési mechanizmusokat indít be, mely a vakcinázott személyt megvédi a fertőzéstől. A COVID vakcinákra sajnos egyik kritérium sem igaz, így tulajdonképpen nem is nevezhetjük őket a szó eredeti értelmében vakcináknak.  Mivel tudjuk és tapasztaljuk, hogy jó esetben is csak a kórházi kezeléstől és a haláltól védenek meg, de nem az otthon kiheverendő 2-4 hetes betegségtől.  A betegség tünetmentes továbbadásától sem védenek meg, s a long COVId tüneteitől sem.  És még mindig itt van a fent említett tényező, mi szerint nem mondható meg biztosan, hogy valaki a vakcinától, vagy a betegség természetes módon való átvészeltségétől védett-e, hiszen a vakcinákat már 2 lezajlott járványhullám után kezdték el adni.
A COVID védőoltások legsarkalatosabb problémája pedig az, hogy a genetikai vakcinákban annak a tüskefehérjének a genetikai kódja van, mely valójában a COVID betegség tüneteiért felelős. Így Karikó Katalinék azt érték el, hogy a beadott mRNS molekulákkal olyan fehérjék termelésére késztetik a szervezet saját sejtjeit, mely a szervezet számára káros. Igaz, hogy emellett antitestek is képződnek a tüskefehérjék ellen, ami a későbbiekben védelmet nyújt a vakcinázott egyén számára, de mi magyarázza annak szükségességét hogy a szervezetre káros fehérjéket termeltessünk ki a szervezet saját sejtjeivel? Ez gyökeresen ellent mond  a vakcinálás azon alapelvének, hogy a vakcinának önmagában véve  a szervezetre veszélytelennek kell lenniük. Ezzel magyarázható az is, hogy röpke 1 év alatt  kétszer annyi bejelentett  károsultja illetve halottja van a COVID vakcinálásnak, mint az összes többi vakcinálásnak egybevetve az utóbbi 30 év alatt. Ez kb 300x szoros kitettséget jelent a COVID vakcinák esetében minden eddigi vakcinához képest. Nem kéne, hogy ez a szám elgondolkoztassa az orvosokat, mielőtt a harmadik , negyedik és sokadik vakcinát beadják a betegeiknek?
Mielőtt valaki azt hinné, hogy a levegőben beszélek, máris csatolom az erre vonatkozó tudományos cikkeket:
⦁ Az első:


arról ír, hogy a tüskeproteinnek egerekbe beadott S1 alegysége az erek belső hámrétegét ( az endothel réteget) károsítják. Az S1 alegységről annyit kell tudni,  hogy a tüskeprotein hasításából jön létre természetes körülmények közt az élő szervezetekben, azaz mindenhol ahol jelen van a tüskeprotein, jelen lesz az S1 alegység is, hiszen az emberi szervezet enzimei a tüskeproteint S1 és S2 alegységre képesek hasítani. A fenti egerekben végzett kísérletekben “arra a következtetésre jutottak, hogy az idegrendszer érbelhártya károsodása a SARS-CoV2 patológia központi részét képezi, és önmagában a tüskeprotein indukálhatja.” A tüskeprotein tehát vírus nélkül képes létrehozni az erek belső falában lévő károsodást. Ugyanezt látjuk a genetikai vakcinák beadása után jelentkező alvadási zavarok, szívinfarktusok, mélyvénás thrombozisok, sztrokok, tüdőembóliák esetén, melyeknek előfordulási gyakorisága a COVID vakcinák esetén kb 300x akkora, mint bármely más vakcina esetén.
⦁ Pavel Solopov és csapatának tudományos közlése alaposan fel kellett volna kavarja a tudományos közvéleményt, de ez nem történt meg. Ilyen és ehhez hasonló cikkek közlése semmit nem változtatott a COVID vakcinák veszélyességének megítélésén.

A cikkben a kutatóorvos és csapata azt közli, hogy “a SARS-CoV-2 tüskeprotein S1 alegysége COVID-19-szerű akut tüdősérülést indukál transzgenikus egerekben” A transzgenikus egerek jelen esetben azt jelentik, hogy genetikai átírás következtében az egerek légútjában fokozottabban fejeződik ki az ACE2 receptor, melyhez a tüskeprotein kötődik. Ez a fokozott kifejeződés emberben is létrejöhet spontán, akár vérnyomáscsökkentő szerek használatának következtében is. A Solopov féle kísérlet a fenti kísérlethez hasonlóan azt bizonyítja, hogy a tüskeprotein önmagában , a teljes vírus jelenléte nélkül képes károsodást ( jelen esetben tüdőkárosodást) létrehozni a kísérleti állatokban.
Ha most kissé durván akarunk fogalmazni, akkor az emberekben ez a kísérlet a vakcinálások révén zajlik jelenleg a világban. A tüskeprotein termeltetésére serkentjük a saját sejtjeiket, kitéve őket a tüskeprotein által okozott tüdő és endothel (érbelhártya) károsodásnak,  fittyet hányva a fenti állatkísérletek figyelmeztető tartalmára.
Elkeserítő látni, hogy az orvosok a vakcinák csekélyke előnyeit és számtalan súlyos mellékhatás spektrumát látva még mindig nem ébrednek fel Csipkerózsika álmukból, és még mindig hisznek annak a hazug politikai propagandának, hogy a vakcinálás előnyei messze felülhaladják annak kockázatait.  A valóság éppen az ellentetjét mutatja, csak végre be kellene vallanunk és tömegesen kiszállnunk ebből a förtelemből, mielőtt végleg elnyelne minket.
Legvégül pedig a szívem legnagyobb fájdalmáról szeretnék írni, a kisgyermekek COVID oltásáról. Tudomásom szerint Magyarországon még egyetlen egészséges gyermek sem halt meg koronavírus fertőzésben. Túl vagyunk az őszi nagy járványhullámon. A közösségbe járó gyermekek mondhatni 100% -ban találkoztak a delta variánssal, s vagy nem lettek betegek, mert már védettek, vagy enyhe, középsúlyos tünetekkel átvészelték a betegséget. A mostanság kilátásban lévő variáns, az omicron variáns hatásaitól még a mainstream média szerint sem  fognak megvédeni a jelenlegi vakcinák. A vakcinák nem védenek meg a vírus hordozásától és annak továbbadásától, tehát a felnőtteket sem védik általa az oltott gyermekek. Ellenben a COVID vakcináláskor a fent részletezett módon a tüskefehérje általi tüdő és érrendszeri károsodás, illetve a fiataloknál nem ritkán előforduló szívizom gyulladás veszélyeinek tesszük ki őket. Ki az a szülő, aki ennek ellenére elviszi a kisgyermekét a COVID oltásra? S milyen pozitív megerősítő  indokot tud felhozni arra, hogy beadatja neki az oltást?
Kérem, hogy minden felelős szülő gondolkodjon el ezen a fontos kérdésen!
Írásomat nem szaporítom saját tapasztalataim megosztásával, mert azok tökéletesen megfelelnek annak a gondolatmenetnek, melyet fent kifejtettem. Sok súlyos koronavírus fertőzöttet láttam, és sok súlyos vakcina károsultat is. A koronavírusos betegeket megfelelően kezelni  nem tudtam, mert a magyar orvosi kamara ezt nem teszi lehetővé számomra, ezért sokszor végig kellett néznem, ahogy állapotuk súlyosbodik, vagy esetleg  meghalnak.
A magyar orvosi kamarának és a magyar kormánynak azt üzenem, hogy mielőbb vizsgálják felül döntéseiknek megalapozottságát és súlyosságát, s ne játszanak az emberi életekkel, hanem adják meg a magyar embereknek  a gyógyuláshoz való jogot. Azért, mert ehhez mindenkinek joga van!
Egy önmagát megnevezni nem kívánó magyar orvos